2012. szeptember 21., péntek

Görbe bögre

Na tessék! A napokban az egyik ügyfelünk "megfosztott" :) a gondosan berendelt piros bögre készletünktől. Bosszankodásom persze álságos, hiszen örülök a szép megrendeléseknek, de sajnálom, hogy az év végi szezonban már nem tudunk senkit kiszolgálni kis mennyiséggel a  legolcsóbb piros bögrével (47005). A sok kisebb potenciális vásárló fejében az maradhat meg, hogy kiszámíthatatlan a készletünk, hogy bizonytalan az utánpótlás és ez kivetülhet minden termékcsoportra, sőt az egész cégre is.
Tehát azon az áron, hogy eladtuk egy tételben ezt a terméket, az év hátralévő részében minden pár száz darabos vásárlót ki kell békítenünk és kezelnünk kell a problémáját. Szóval az egyik szemünk sír, a másik nevet.
Aki már foglalkozott távol-keleti beszerzéssel, ráadásul kettes pályán, azaz NEM a végfelhasználóknak  értékesítve, hanem cégeknek reklámajándék céllal, az tudja, hogy nem egyszerű a készletoptimalizálás ezen a piacon.
A végfelhasználói piacon a fogyási statisztikák - a vásárlók számossága miatt - nagyobb eséllyel utalnak a jövőbeni fogyásra. A B2B ettől jelentősen eltér. Itt kevesebb ügyféllel, nagyobb mennyiségekkel dolgozunk, azonban a döntések itt is irracionálisak. A "számok" itt csak a semleges termékek esetében használhatóak, hiszen abból semmilyen hasznos következtetést nem tudunk levonni, hogy pl. 1 ügyfél rendelt 10 000 db lila macis sapkát. A következtetés csak az lehet, hogy továbbra sem tartunk raktáron lila macis sapkát, SŐT: akár ki is vehetjük a kínálatunkból, mert  a lila ruhás hölgyek... bocsánat : a lila logós cégek ezt már nem használhatják cégajándéknak, ha ezt egy másik lila, széles körben már ellőtte.
Visszatérve a görbe bögrekészletre: a versenyképes árhoz teljes konténert kell megtöltenünk kerámia bögrével. Ehhez egy 40 " konténernyi (60 000 db) bögrerendelést kell összeállítani és a szállítási határidő nem lesz rövidebb 3,5 hónapnál. (Egyéb kínai termékek hamarabb elkészülnek, de a bögregyártás mindig tovább tart, így hosszítja a beérkezést.)
A piros bögre hiányán érzett fájdalmat enyhítendő itt küldök egy piros szíves bögrét
Én most elkezdem a bögrerendelést előkészíteni. Ezt a rendelést úton lévő készletként látni fogjátok pár napon belül.
 









Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése